Cookie-k

Újabb sportágban próbáltunk szerencsét 2012 márciusában, hiszen azt tudjuk, hogy milyen sok
ügyes gyermekből tudunk válogatni a különböző versenyekre. Most a játékos sportversenyre
állt össze egy 18 fős alsós (2001,2002, 2003-as születésű) suliválogatott. Zöldfülűnek érezvén
magunkat, megnéztünk néhány videót, hogy hogyan is csinálják a profik, és ez nem is volt haszontalan.
A gyakorlás során sikerült elég jól beállítani, hogy kinek melyik típusú feladat az erőssége,
így izgatottan álltunk rajthoz öt másik csapattal együtt az Újlaki iskola tornatermében.

A verseny előtt volt némi vita, mert az egyik edző nehezményezte, hogy mi kesztyűben akarjuk csinálni
az egyik csúszkálós feladatot, de ez másnak nem okozott problémát, így használhattuk. Jogosan, hiszen
az országos döntő videója szerint is mindenki így csinálta.

Borzalmasan kezdtünk, tök utolsók lettünk az első feladatban, s csak a versenyszám után vettük észre,
hogy izgalmunkban 12 helyett 13 emberünk is végigment a pályán... Ezután a sokk után viszont hamar
magunkhoz tértünk, a következő feladatokban már 3-4. helyeket szereztünk, a két utolsó számban pedig
egyenesen brillírozott a csapat. Pontosan, gyorsan, szépen együttműködve hajtottuk végre a feladatokat,
csak a verseny győztese, a házigazda iskola  csapata előzött meg minket. Az utolsó "kesztyűs" feladattal
3 pontot hozva az előttünk álló csapaton végül felértünk a dobogóra és bronzérmet nyertünk!

A csapat tagjai:

Molnár Anna, Jankovits Anton, Vincze Botond 2.a

Apjok Réka, Kelemen Csongor, Sólyom Barna 2.b

Herczenik Ádám 3.a

Ivanovics Réka, Vörös Lili, Soos Levente 3.b

Ott Edina, Treuger Marcell 3.c

Huller Emma, Sasala Krisztián,  Solomon Kármil 4.a

Kocsa Pillmann Móric 4.b

Lipka Bogárka 5.a

Metz Rebeka 5.b

Felkészítő tanárok: Létay Dániel, Tompa Dávid

photo 2

Digitális oktatás

Digitális oktatás

Eseménynaptár

<<  <  Szept. 2020  >  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Erasmus

e-Napló

Budenz e-Napló

Élj fenntarthatóan!

Élj fenntarthatóan!

Iskolai közösségi szolgálat

Iskolai közösségi szolgálat

Együttműködés

budenzbrfk
Kattintson a képre...

Alsó tagozat

alsosmaci
Kattintson a képre...

Fotó - videó


videozas

Szabadidő

Programok, sport

h_bear

Internetbiztonság


Ingyen Office 365 diákoknak

Innovatív iskola

pil oklevel

Copyright

Copyright © 2020 Budenz József Általános Iskola és Gimnázium. Minden jog fenntartva.
Weboldalépítés: Glorius Art Studio

OM azonosító: 034802
1021 Budapest, Budenz út 20-22.
Tel: +361-394-3177